Büntetést kaphatnak a kormányváltás kerékkötői
A szavazók büntetni fogják azt, akit a kormányváltás kerékkötőjének tartanak, ám engedni egyelőre senki nem akar – írja a HVG hetilap.
A szavazók büntetni fogják azt, akit a kormányváltás kerékkötőjének tartanak, ám engedni egyelőre senki nem akar – írja a HVG hetilap.
Az ellenzéki összefogásról Botka László azt mondta, Gyurcsány nem veszi észre, hogy az ő személye az egész demokratikus oldal sikerét veszélyezteti, Bajnait pedig Kádárral, Rákosival és Horthyval emlegette együtt.
Az Együtt elnöke az LMP-vel és a Párbeszéddel is összefogna, a baloldali pártokat azonban kihagyná a választási unióból.
Semmit sem tanultak és semmit sem felejtenek a 2014-es választásokon összefogott baloldali pártok.
Juhász Péter nyílt levelet írt Molnár Gyulának és Botka Lászlónak, amelyben közölte, nem fognak közös listát állítani a szocialistákkal, és vizsgálják ki az Együtt tagjának kifütyülését.
Szerintük az MSZP és a DK nem is érdekelt az előválasztásban, ezért inkább otthagyták az egész tárgyalást.
A Pénzügykutató elnöke elmondta, Niedermüller Péterrel valóban kávézott, de nem a DK bomlasztásáról beszéltek. Lengyel László 10 éve változatlanul úgy gondolja Gyurcsány Ferencről, hogy el kellene tűnnie a politikából, de összeesküvésről nincs szó. "Még Orbán Viktor ellen csak-csak. De Gyurcsány Ferenc ellen?" – mondta.
Az Orbán- és Putyin-ellenes füttykoncertekhez hasonló akciókat ígér Juhász Péter, aki idén már elérkezettnek látta az időt, hogy elinduljon az Együtt elnöki posztjáért.
A pártelnök beszélt Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatójáról is.
A volt miniszterelnök szerint az egyetlen lehetőség Orbán Viktor legyőzésére a Jobbik, az MSZP és a DK összefogása. Aki ezt nem látja be, annak majd a nép felé kell elszámolnia - tette hozzá.
A kormánypárti lap szocialista források alapján azt írja, a volt uniós biztost több párt is elfogadná.
A Párbeszéd egy online regisztrációra hívja azokat, akik támogatnák az ellenzéki előválasztást.
Készítenek előválasztási koncepciót is, jövőre pedig már egy választási programmal is elő akarnak állni.
Az eheti második egyeztetésen a Liberálisokat kiutálták, szerintük a tárgyalássorozatot már Gyurcsány Ferenc dominálja. Az Együtt is távol maradt és a szélsőbalos Balpártot is elküldték.
A Blaha Lujza téri közös ellenzéki tüntetésen a pártok vezetői már a 2018-as választási összefogásról beszéltek. A tüntetésen néhány ezren vettek részt.
Nem Mesterházy lesz az MSZP listavezetője 2018-ban – mondta a volt pártelnök egy interjúban.
Biztos nagyon örülnek majd a fideszes szavazók, ha az úgynevezett baloldali pártok is hirtelen ugyanazt mondják majd, mint a Fidesz. Aztán majd e szavazók 2018-ban is leszavaznak a Fideszre.
A DK elnöke délután mutatja be Sokak Magyarországa című programját, amelynek részleteiről az Index írt előzetesen. Gyurcsány Ferenc szerint erős vezetőre van szükség, és ha a baloldal hatalomra jut, nem szabad visszaállítani a 2010 előtti rendet.